Ha érdekli a fotózás és szívesen készítene képeket bírósági épületekről, a bírósági munkáról, mindennapokról, esetleg a tárgyalótermi eseményekről, jelentkezzen az Országos Bírósági Hivatal (OBH) fotópályázatára! A pályázaton bárki részt vehet, nevezési díj nincs.
A zsűri az egyes kategóriák legjobb képeit díjazza, valamint három különdíjat is kioszt. Ezen túl a legtöbb közönségszavazatot kapott kép sem marad elismerés nélkül. Idén először önálló kategóriát alkotnak a mobiltelefonnal készített fotók, melyeket a bíráló bizottság külön értékel.
Kedves Diplomázó Építészek!
A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége "Diplomadíj 2018" címmel pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben (Msc / MA szintű ), vagy az osztott, alap- és mesterképzésben is (Bsc / BA + Msc / MA !!) végzett hallgatók részére. A 2017. év második félévében, vagy 2018. első félévében diplomázott, és végzett okleveles építészek, építészmérnökök és építésztervező művészek, belsőépítészek, az okleveles településmérnök képzésben vagy, a településmérnöki Msc képzésben, valamint a településtervezési diplomamunkát készítő, építész/építészmérnöki mesterképzésben részt vettek, továbbá a tájépítészmérnök és táj- és kertépítész Mesterszakon végzettek számára.
A Diplomadíj pályázaton Msc/MA szintű diplomamunkaként készülő épületterv, belsőépítészeti terv, műemléki épület rekonstrukciós terve, terület- és településrendezési terv, táj- és kertépítészet tárgyú diplomamunkák tervei nyújthatóak be.
Az Építész Bírálóbizottság tagjai: Anthony Gall, Nagy Csaba, Szalay Tihamér, Túri Attila és Vadász Bence.
A belsőépítész, a műemléki épület rekonstrukciós terve, a táj- és kertépítész, valamint a terület- és településrendezési tervezési diplomamunkák Diplomadíj pályázatát a tagozatok külön részletes felhívásban is meghirdetik, ezen a helyen is hirdetjük, de tagozatonként külön eljárásban értékeljük és díjazzuk.
Pályázni a megvédett diplomaterv (Msc/MA) építész, illetve az ide vonatkozó szakági munkarész(ek) portfóliószerűen A3 lapméretre szerkesztett kicsinyített változatának beadásával, tartósan összefűzött ( spirál vagy tűzés) maximum 6 darab A3 formátumú (420 x 297 mm) lapból álló füzettel lehet. Az összefűzött A3 tervlapok beadandóak digitálisan is (pdf, pdfa, jpg formátumban) CD-re vagy DVD-re felmásolva, és a diploma munka az eredeti tervlapjait és egyéb fotómontázsokat és / vagy látványterveket lehet digitális mellékletként benyújtani.
A pályázat nyílt, név aláírásos, ezért a tervlapokon a pályázó nevét, az intézmény, a kar és tanszék megnevezését, illetve a konzulens nevét, a tervezett épület, építmény, alkotás megnevezését és a tervezési helyszín pontos címét és adatait fel kell tüntetni.
A pályázat beadásának helye:
Magyar Építészek Háza
1088 Budapest, Ötpacsirta u 2.
Magyar Építész Kamara Titkársága
Földszinti iroda ( Ulrich Tamás N. építész )
A pályázat beadásának időpontja:
2018. szeptember 03. és 07. között, hétfőtől péntekig
10.00 - 15.00 óra között
A pályázatok benyújthatóak személyesen vagy ismerős/testvér/küldönc által, de beküldhetőek postai úton, vagy futárszolgálattal is, de beérkezés 09. 07. péntek 15.00 óráig!!
A Diplomadíj pályázatra beérkező munkákat szakmagyakorló építészekből álló Bírálóbizottság, valamint a tagozati zsűrik értékelik. Megfelelő számú és színvonalú pályázat beérkezése esetén a zsűri maximum 13 db díjat ítél oda. Ezek közül várhatóan 1 belsőépítész, 2 - 2 műemléki, illetve 1 - 2 terület- és településrendezési, és 3 táj- és kertépítészet témájú pályázatot fog jutalmazni.
Építész fődíj:
GRAPHISOFT a fődíjat elnyerő pályázó rendelkezésére bocsát egy egyéves, teljes értékű ARCHICAD 22 verzió licencet a zsűri által legjobbnak ítélt tervért.
További díjak: Építészeti szakkönyvek és pénzjutalmak.
A pályázat eredményhirdetését az Építészet Világnapján, várhatóan 2018. október 1-én, hétfő délután tartjuk a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében.
A díjazott terveket kiállításon, valamint a kamara honlapján (www.mek.hu) mutatjuk be.
A Diplomadíjjal kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseket kizárólag e-mailen, az ulrich.tamas@mek.hu és mek@mek.hu email címekre kérjük elküldeni.
Letölthető tartalom:
Belsőépítész tagozat tájékoztató
Műemlékvédelmi tagozat tájékoztató
Designers from 24 Central Eastern European countries are called to submit a project of an original item of contemporary design.
The competition deadline is the 15th of July 2018. The 2018 theme contributes to the ongoing project “Harbour for Cultures”.
The entry is free.
Major prize: Gillo Dorfles Award, €4000.
Read the contest’s rules: http://www.triestecontemporanea.it/HC_2018/index.html.
https://www.facebook.com/TriesteContemporanea/posts/1645962635458742
A Kolozsvári Építészeti Biennálé három téma köré szerveződik: az oktatás, a város és a hivatás. Ez utóbbihoz kapcsolódik a BETA 2018 pályázat, mely a minőségi építészetet támogatja bármilyen téren és formában; és azt mint a hivatáson belüli, szakmák közötti és tágabb társadalmi vonatkozások kommunikációs terét vizionálja. Augusztus elsejéig lehet regisztrálni.
Beadási határidő: 2018. augusztus 1. CEST 23:59 óra
A pályázat euro-régiós jellege miatt román, magyar és szerb állampolgárok számára nyitott, akik segítik a kitűnő építészeti alkotások megszületését (építészek, urbanisták, tájépítészek, vizuál-művészek, mérnökök, informatikusok, de NGO-k dolgozói, szociológusok és filozófusok is jelentkezhetnek). Az utóbbi két évben megvalósított projekttel vagy esszével lehet jelentkezni, a következő hat kategóriában:
A DKMT eurórégió térségeiből (Magyarországon Csongrád megye és Bács-Kiskun megye) az első három kategóriában lehet pályázni. Míg az utolsó három bármely magyar, román, szerb állampolgár számára nyitott. Az első öt csoportba tartozó kategóriánál augusztus elsejéig kell jelentkezni, az utolsónál szeptember 10-ig.
Zsűri:
További információ és jelentkezés: http://competition.betacity.eu/en/
A Párizsi székhelyű Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség a FIABCI fő célja, hogy a szakmát elméletben és gyakorlatban is fejlessze, nemzetközi szinten mutassa be az ingatlanfejlesztési eredményeket és üzleti kapcsolatokhoz juttassa az ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó szakembereket.
A FIABCI Magyar Tagozata 1997-ben rendezte meg először a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot azzal a céllal, hogy elismerje a magyarországi ingatlanfejlesztők kiváló teljesítményét, megismertesse a hazai szakmai és a szélesebb közönséggel a létrehozott fejlesztéseket és nem utolsósorban, hogy elősegítse a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton való részvételt. Ez utóbbi cél sikeres megvalósítása érdekében a Magyar Ingatlanfejlesztési Pályázat kiírása és lebonyolítása igazodik a nemzetközi pályázat kritériumaihoz és menetrendjéhez. Az eddig lebonyolított 19 Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat nyertesei sikeresen képviselték Magyarországot és 22 arany és 17 ezüstérmet szereztek nagy nemzetközi elismerést szerezve hazánknak.
A FIABCI Hungary és a Magyar Ingatlanszövetség az idén huszadik alkalommal rendezi meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot.
A pályaművek fogadása szeptemberben és bírálata 2018. októberben fog megtörténni.
A pályázatok fogadását a MAISz, a bírálati munkát magyar és a meghívott külföldi szakemberekből álló zsűri végzi.
A bírálók első, második és harmadik díjat fognak kiadni.
Ha a FIABCI World Prix d’Excellence pályázat kategóriái közül bármelyikben legalább 3 pályázat érkezik, a zsűri az adott kategória legjobb pályaművét díjazza.
E mellett a pályázatot támogató szakmai szervezetek különdíjait is elnyerhetik a pályázók.
A pályázat nyertesei jogosultak hazánkat képviselni a World Street Journal által támogatott FIABCI WORLD PRIX D'EXCELLENCE nemzetközi nívódíj pályázaton.
A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjra nevezett pályázatokat egy erre a célra készítendő kiadványban mutatja be a szakmai közönségnek a kiíró. A kiadvány bemutatójára a díjátadó ünnepély keretében kerül sor, melyet a szervezők a jubileumi huszadik pályázathoz méltó keretek között kívánnak megrendezni.
A pályázat lebonyolítását ismét a FIABCI Principal Members tagja, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISz) vállalja magára.
A pályázat eddigi története és az idei pályázattal kapcsolatos minden további tájékoztatás a www.maisz.hu honlapon megtalálható.
Letölthető dokumentum:
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az Építéstudományi Egyesület, mint alapítók és az Építő-ipari Mesterdíj Alapítvány, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és az MTF Közmű-technológiákért Egyesület meghirdeti a
2018. évi Építőipari Nívódíjat és a MÉK által alapított Sándy Gyula díjat.
Több kategóriába sorolható építménnyel lehet pályázni. Ezek: többlakásos lakóépület, középület (irodaépület, kereskedelmi és vendéglátó építmény, sport- és szabadidős építmény, egészségügyi és egyéb építmény) ipari és energetikai építmény, mezőgazdasági építmény, műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció, közlekedési létesítmény, komplex infrastrukturális létesítmény, környezetvédelmi és vízügyi létesítmény.
Részletes tájékoztatás és letölthető jelentkezési lap az Építőipari Mesterdíj Alapítvány honlapján (www.mesterdij.hu) a „Nívódíjról” rovatban található.
Telefonon: 06-30-525-1300
E-mail: mesterdij@mesterdij.hu
Beadási határidő: 2018. szeptember 14-én, péntek 16 óra.
Letölthető tartalom:
A JÖVŐ OTTHONAI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT
AZ ÉPÍTÉSZ HÁZA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A 2016-ban indult tervpályázat-sorozat folytatásaként, a Style & Home Kft. által életre hívott OTTHONNEKED összefogás nyílt ötletpályázatot hirdet építészek, valamint építész hallgatók számára. A fenntarthatóság mint az első pályázatban megfogalmazott cél és problémafelvetés az idei pályázatban is központi szerepet játszik. Az általános tematika mellett jelen kiírás egy speciálisabb, a közgondolkodást jelentősen befolyásolni képes témára, az építész saját házára fókuszál.
A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA
Style & Home Kft. (2235 Mende, Fő u. 21), továbbiakban Kiíró.
A PÁLYÁZAT CÉLJA
A pályázat Kiírója és Támogatói számára a korszerű és hosszútávon fenntartható, otthonos házak és lakások építése elsődleges fontosságú. Meggyőződésük, hogy az ehhez szükséges szakembergárda, köztük kiemelten az építészek szakmai támogatása nélkülözhetetlen feladat. Ezért a pályázat a már létező fejlesztési eredmények megismertetése mellett az építészeti innováció felkutatásához, ezzel együtt pedig az építészek és az építőipar szorosabb együttműködéséhez is hozzá szeretne járulni.
A motivált, kreatív alkotók legszélesebb körének megszólítása érdekében a pályázaton való részvételre a Kiíró a szakmai pályafutásuk elején járó építészhallgatókat és a praktizáló építészeket is várják. Különösen aktuálisnak érzi a Kiíró a téma feldolgozását annak tükrében, hogy Magyarország meglévő lakásállományának jelentős hányada mára az elfogadott statisztikák és tanulmányok szerint sem biztosít humánus lakókörnyezetet, az úgynevezett lakhatási szegénység sok százezer embert érint.
Ezért a megfelelő mennyiségű és minőségű lakóház/lakás/otthon megteremtése továbbra is társadalmunk legfontosabb kihívásai közé tartozik. Míg a lakásállománnyal szemben támasztott mennyiségi elvárások könnyebben meghatározhatók és leírhatók, addig a korszerű minőség tartalma folyamatosan változik, kutatására invenciózus energiákat kell fordítani. Az örökérvényűnek és kizárólagosan jónak gondolt építészeti és technikai megoldások a környezeti és társadalmi változásokat követve gyakran módosulnak. Az új kihívásokra, a klímaváltozás, fenntarthatóság kérdéseire a pályázatot kezdeményező cégek igyekeznek innovatív termékekkel válaszolni. Ugyanakkor felismerték azt is, hogy a fenntartható és energiatakarékos épített környezet, illetve lakóházak létrejötte nem kizárólag az építőipari innovációk, technológiák, technikák és berendezések beépítésétől függ. Ehhez nélkülözhetetlen a minőségi építészet, amely reagál a társadalmi, gazdasági és ökológiai aspektusokra is. Ez ugyanis képes alapjaiban meghatározni és rögzíteni egy épület fenntarthatósághoz, időtállósághoz, környezettudatossághoz fűződő iszonyát. Sőt, ezeken a kiindulási feltételeken gyakran a legkorszerűbb berendezések és technikák sem tudnak érdemben változtatni. Ezért az építész számára különösen fontos az alapkoncepció meghatározása, melynek része a környezeti, településszerkezeti és szociális kontextus vizsgálata, a fenntarthatóan működő tervezési program, lakásméret meghatározása épp úgy, mint a telepítés, tájolás, tagolás, megnyitások, átmeneti terek, anyagok, felületek és építési technológiák használatának kérdése.
Léteznek-e alapvetően építészeti, a teret és a formát, sőt az esztétikát érintő megoldások, melyek a technika és a technológia segítségével élhető és fenntartható otthonok létrejöttét biztosítják? A pályamunkáknak erre a holisztikus, az építészetet és az építést átfogóan és egyben látó szemléletnek az erősítésére kell vállalkozniuk.
Tovább olvasható letölthető tartalmunkban:
Pályázatot hirdet a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter az Európai Örökség cím nemzeti szintű kiválasztásában való részvételre.
A kulturális örökségvédelemért felelős miniszter pályázatot hirdet az Európai Örökség cím elnyerésére pályázni kívánó helyszíneknek a nemzeti szintű előzetes kiválasztásban való részvételre. A címre örökség helyszínek tulajdonosai, vagyonkezelői pályázhatnak. A pályázatokat magyar nyelven várják.
Pályázati határidő: 2018. június 30.
Bővebb információ:
Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárság Kulturális Örökségvédelmi és Kiemelt Fejlesztési Főosztály Világörökségi Osztály ; 1357 Budapest, Pf. 6.
E: anna.vagasi-kovacs@me.gov.hu, anna.puskas@me.gov.hu
I: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/europai-orokseg-cimre-valo-palyazati-lehetoseg-a-kulturalis-orokseg-europai-eveben
ORTE Architekturnetzwerk Niederösterreich
herewith invites to an international photo-competition
and to the application for a scholarship in Austria
financed by the Federal Province of Lower Austria.
The deadline for these applications is July 15th, 2018.
The attached photos are free of charge connected to your reporting about our call for application. Further information you will find at: https://orte-noe.at/en/, https://orte-noe.at/en/artist-in-residence.
Letölthető tartalmak: