Tájékoztatás a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési nivódij pályázatról
A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI minden évben megrendezi a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot (FIABCI World Prix d'Excellence), amelynek célja a legsikeresebb ingatlanfejlesztések kiválasztása és megjutalmazása.
Lásd: www.fiabciprix.com honlapon.
Hajdúnánási MOTO - GP versenypálya és multifunkciós autó-motorsport komplexum megvalósításhoz kapcsolódó nyílt, építészeti pályázat eredménye
Szerző Bordás Péter (BORD Építész Stúdió) - és munkatársai
Fémlemezfedések az építészetben 2021
Pályázati felhívás
2021-ben ismét indul az alumíniummal burkolt ill. fedett épületek megmérettetése. Idén május 5-ig várja a Prefa által felkér neves zsűri építészek és az építészhallgatók munkáit. Eközben a 2020. évi pályázati anyagok zsűrizésére márciusban kerül sor. A két év legjobbjait pedig a tervek szerint júniusban ismerheti meg a közönség.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata által kiírt „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" építészeti pályázat zárójelentése
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata által meghirdetett „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" építészeti pályázat eredményhirdetése
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Keszthely balatoni központjának fejlesztése 2020" megnevezéssel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú pályázatot.
A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártunk a kiemelt jelentőségű területen egy magas szintű szolgáltatást nyújtó, multifunkcionális együttes (strand, wellness, szórakoztató kereskedelmi és más egységek) létesítésére vonatkozóan.
A Mies van der Rohe Alapítvány felhívása: Ötletpályázat a Jövő Építészeti Platform című programhoz
A benyújtási határidő január 6-ig.
A múzeumok, fesztiválok és építészpályázatok Jövő Építészeti Platform páneurópai platformjának tagjaiként szeretnénk Önt arra ösztönözni, hogy nyújtsa be javaslatait az ötletpályázatra, hogy részt vegyen „A Gondoskodás tájai” című 2021-es programban.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata idén is meghirdette nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára.
A kiíró„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020” címmel olyan javaslat készítését tűzi ki a pályázat céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. A teljes pályázati kiírás a kapcsolt dokumentációkkal az MMA honlapján található.
A vulkánmúzeum tervezésre kiírt nemzetközi pályázatot egy izlandi vulkán mellé, az ország északi Dimmuborgir régiójában. Olyan multifunkciós tér megtervezése volt a cél, amely a vulkánt meglátogatók találkozási pontja lesz, lesz benne kávézó és irodatér is.
A nyertes egy magyar építészek terve lett, amelynél a zsűri azt emelte ki fő erényként, hogy úgy alakít ki valós kapcsolatot a Hverfjall vulkán lenyűgöző tájával, hogy nem próbálja meg mesterségesen utánozni.
Már lehet pályázni a 2020-as Pro Architectura díjra. Az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésre épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenységgel és kiemelkedő eredményekkel lehet pályázni a proarchitectura.hu oldalon.
1. A tervpályázat célja
Az ÉME Mesteriskola XXVI. ciklusának felvételi tervpályázata
2. A tervpályázat jellege:
Zártkörű, névaláírásos tervpályázat
3. A részvétel feltételei:
A Mesteriskola XXVI. ciklusára építész(mérnök) vagy belsőépítész Msc vagy MA diplomát, vagy ezekkel egyenértékű külföldi egyetemi diplomát szerzett, és legalább féléves szakmai gyakorlattal is rendelkezők jelentkezhetnek.
A részvétel feltétele az is, hogy a jelentkező a ciklus alatt, -a 2020-2022. években-, más posztgraduális képzésben ne vegyen részt.
Külföldi állampolgár esetén a megfelelő szintű magyar nyelvtudás szükséges, mert a képzés nyelve magyar.