Fájó szívvel tudatjuk, hogy a koos.hu weblap tulajdonosa és szerkesztője, Koós Miklós építész, hosszú betegség után elhunyt.
Hosszú éveken keresztül nagy elhivatottsággal szerkesztette ezt a honlapot, válaszolt a blog-ban feltett kérdésekre és üzemeltette a tervkritika panelt, melyre különösen büszke volt.
Hárman jöttek a terembe. Néhányan már ott ültek, várakozásteljes csendben. Az újonnan érkezett három közül egyikük a másik kettő felé fordult: „kit választotok?” Kisvártatva közülük az első letette a voksát, másikuk huncutul csillogó szemekkel csak csendben mosolygott. Végül megszólalt, de a mosolygást akkor sem hagyta abba.
- „Őket” –mondta felénk nézve.
Mindez régen történt. Sok éves történet. Akkor – még negyedéves építészhallgatóként koptattuk az egyetem padsorait az Építészettörténeti Tanszék komplex tervezési gyakorlatának legelején. Egyikünk sem sejtette, hogy egy életre szóló barátság kezdődik.
Lassan megtudtuk, ki is a csendes mosolygós: Varga Levente, az építészkonzulens.
Ami első látásra feltűnt, az a valamiféle megfoghatatlan szerénységgel párosuló nyugodt derű, amely – mint a későbbiek során kiderült – mintegy veleszületett természetes tulajdonsága volt.
Pedig sorsa korántsem mondható olyan harmonikusnak, ahogy a látszat alapján sejteni engedte.
Édesapja egy kis nyírségi faluban, református kántortanítóként élt családjával együtt Nyírmihálydiban. Legalábbis addig, amíg egy „szép napon” el nem vitte egy (abban a korban méltán több, mint kétes hírnévre szert tett ) „fekete autó”. Sosem tért vissza.
Leventét öccsével együtt édesanyja egyedül nevelte.
Jó iskolája volt a templomudvaron. Az akác elnyűhetetlen rostjainak a Nyírség homokjából fakadó szittya szívósságát örökölte. Mélyen beleivódott a génjeibe. Észrevétlen is a sajátjává vált.
Ez a maga kérlelhetetlen törvényszerűségeinek engedelmeskedő természeti környezet kitörölhetetlen nyomott hagyott benne. Jellemében és építészetében egyaránt egy életre szólóan. Egymástól elválaszthatatlanul összefonódva.
Számára minden, mindenek előtt és megfellebbezhetetlenül etikai-morális kérdés volt. Ez volt az alapvetés, mindentől és mindenkitől függetlenül.
Minden helyzetben, bármiféle taktikázás nélkül ez motiválta, ebből fakadóan képviselt, ha kellett értékelt mindent.
Sosem bántóan, ám tárgyszerűen – épp ezért hitelesen, vitán felül állóan, szelíden, de tántoríthatatlanul.
Mind az életét közvetlenül érintő személyes, mind szakmai kérdésekben megalkuvás nélküli alaptermészetét hagyta érvényesülni. Láthatóan, önmaga által is bevallottan, nem is tudta volna másként.
Anélkül vált iskolateremtő mesterré, hogy igényelte volna.
Ugyanígy anélkül kapta meg a legmagasabb szintű szakmai- és állami elismeréseket, hogy valaha is gondolt – kiváltképp számított - volna reájuk. Talán (vélhetően) ezért is.
Kiemelkedő szellemi alkotó – műszaki tevékenységében merőben sajátos innovatív törekvések figyelhetőek meg. Kitartó és elszánt, mindig az újat kereső habitusa, valamint mély beleérzőképességén alapuló embersége osztatlan elismerésre talált mindazok körében, akik vették a fáradságot arra, hogy megértsék.
Építészi tevékenységét a pontos mérnöki gondolkodásmóddal ötvöző, a végletekig kiérlelt részletek iránti fogékonyságát tükröző épületformálás jellemzi, mely egészen elképesztő – immár legendásnak mondható – munkabírással párosult.
Életútjának ismeretében – több kritikus helyzetet is túlélve, mintegy Kőmíves Kelemen módjára a szó szoros értelmében véve önmagát építette be házaiba.
Számos jelentős középületet és lakóházat tervezett, munkáin keresztül hatva azok környezetére, melynek harmonizálására mindig kitüntetett figyelmet fordított.
Mindemellett kötelességének érezte, hogy aktív részese legyen az építészeti közéletnek. A Budapesti Építész Kamara, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökségi tagjaként, a Magyar Építőművészet szerkesztőbizottsági tagjaként éveken át hathatósan, a tőle megszokott lelkiismeretességgel érdemben befolyásolta, segítette az építészet ügyének mindenkori pozicionálását.
Tanítványi – később számosan közülük kollégái sokat köszönhettek neki. Ma már ugyancsak többen elismert építészek, a szakma prominensei.
Mindazonáltal vonzó egyéniségét a maga teljességében talán leginkább, legszembetűnőbben – kis léptéke ellenére – zebegényi nyaralója testesíti meg. Akár ars poeticájaként is értelmezhetően.
Végtelenül tisztelte a természetet – bár hivatása mesterséges volta révén alapvetően értelemszerűen – mindig csak annak rovására érvényesülhetett, törekedett arra, hogy azt a lehető legkevésbbé sértse.
Kivételes szerencsének mondható, hogy követésre méltó embersége, elképesztő felkészültsége egyetemi oktatóként, gyakorló építészként egyaránt közkinccsé válhatott.
Hatása a maga teljességében még nehezen értékelhető (ő valószínűleg nem is igényelné), vélhetően az idő múlásával öntörvényűen érvényesülhet.
Eredményei elválaszthatatlanok az őt segítő, megértő családja: felesége, gyermekei gondoskodása, unokáival, barátaival és kollégáival kiegészülő féltő szeretete nélkül.
Varga Levente a „gyémántember”, a Jó és Tiszta Ember, kiemelkedő felkészültségén kívül mindenek előtt személyes példamutatásán keresztül, természetességével, szerénységével, őszinteségével, mosolygós emberségével hatott környezetére. A csend elemi erejével.
Nagyon magasra tette a mércét: felelősségteljességet feltételező örökséget hagyott reánk, egy, , feltétlen hiten alapuló, a szeretet mindent elsöprő erejében rejlő örökséget.
Egész életútja az örök bölcsesség példázata, miszerint „a legszebb emlék a szeretet, amelyet mások szívében hagyunk magunk után”.
Kívánom, mindenki ezt érezze át, amikor reá gondol.
Budapest, 2019. március 13.
Balogh Balázs
( Debrecen 1939 - Budapest 2019 )
Középiskolai tanulmányait a debreceni Péchy Mihály Építőipari Technikumban végezte. Érettségi után beiratkozott a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Diplomatervét 1963-ban védte meg a Középülettervezési Tanszéken, melynek professzora Weichinger Károly volt. Az akkor kötelező szakmai gyakorlatot – 1962–1963-ban – az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalatnál töltötte el, technikusi beosztásban.
1963–1966 között az Építészmérnöki Kar Középülettervezési tanszékén tanársegédként dolgozott.
1966 és 1980 között a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalatnál (LAKÓTERV) Jurcsik Károly (Kossuth- és Ybl Miklós-díjas ) építész műtermének munkáiban, túlnyomórészt középületek, főként oktatási- és nevelési épületek tervezésében vett részt. Ezen időszak kiemelkedő alkotása – Jurcsik Károllyal közösen tervezett – Orgoványi kultúrház. Tervezési felfogásában, döntő szerepet jelentett Jurcsik Károlynál eltöltött több mint tízéves alkotó tevékenység.
1980–1990 közötti időben az ÁÉTV-ben csoport- majd műteremvezetőként lakó- és középületek tervezésével foglalkozott. Műtermében többek között olyan tehetséges fiatalok dolgoztak, mint Cságoly Ferenc, Turányi Gábor, Tomay Tamás. Ebben az időben tervezte – Tomay Tamással együtt – a Pestújhelyi kórházon belül az új sebészeti tömb épületét, mely a háború utáni kórháztervezés kiemelkedő példája volt, sajnos azóta teljesen elhanyagolt, lepusztult állapotban van. Ezen létesítményért kapta – Tomay Tamással együtt – 1985-ben az Ybl Miklós-díjat.
1990-től az ATLANT Épülettervező Kft. ügyvezetőjeként és építésztervezőjeként középületek, nagyrészt egészségügyi és egyetemi épületek tervezésén dolgozott. Ebben az időszakban születnek legszebb alkotásai, melyeket általában munkatársakkal együtt tervezett.. Ekkor épült többek között: a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szívsebészeti központja, a Nyíregyházi Megyei Kórház szülészet, nőgyógyászat, Fül, orr, gége épülete, a Pécsi Orvostudományi Egyetem, Kardiológiai és szívsebészeti központja, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet Diagnosztikai épülete.
1984–1990 között a MÉSZ Mesteriskolában mester volt. 1963 óta a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési-; Építészettörténeti-, illetve a Rajzi és Formatervezési Tanszéken folyamatosan részt vett a gyakorlati tervezés-oktatásában.
Szakmai-közéleti tevékenysége is jelentős: A Magyar Építőművészek Szövetségének különböző bizottságaiban vett részt, ugyanakkor 1982–1990-ig a MÉSZ vezetőségének, 1996-tól a Magyar Építész Kamara elnökségének és vezetőségének is volt tagja.
Díjai, kitüntetései:
- MÉSZ emlékplakett (1984)
- Ybl Miklós-díj Tomay Tamással megosztva (1985)
- Pro Architectura díj Csikós Zoltánnal megosztva (2000)
- Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004)
- Kotsis Iván-érem (2005)
- Kossuth-díj életművéért (2008)
- Prima díj Magyar Építészet és Építőművészet kategóriában (2010)
forrás: wikipédia.hu
2019. február 8-án, életének 86. évében elhunyt
Tokár György
Ybl-díjas, Príma-díjas építészmérnök
Minden kedves Barátot, Kollégát, Ismerőst, aki szívesen emlékezne Rá és szeretne búcsút venni Tőle, szeretettel hívom és várom a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termébe (1088. Bp. Ötpacsirta u. 2.) 2019. március 6-án 17 órakor.
Emlékét megidézve levetítjük a Róla készült portréfilmet.
Barátsággal,
Osskó Judit
Február 8-án meghalt Tokár György Ybl-díjas, Príma-díjas építészmérnök.
(1933 - 2019)
A világgazdasági válság idején születni, a második világháború alatt gyerekeskedni, 1956-ban diplomázni, majd a szakmát a szocializmus alatt gyakorolni mozgalmas életet jelentett. Szerencsém volt, mert mesteriskolásként 1958-ban a Szendrői Jenő vezette Ipartervbe kerültem. Az Ipartervben megtanult racionális gondolkodás végigkísérte egész pályámat, megóvott a szakmai divatoktól és az építészet tiszteletére és szolgálatára nevelt.(T.Gy.)
Tanított az ottawai Carleton egyetemen. A PTE címzetes egyetemi tanára volt.
Nevéhez fűződik a műemléki védelem alatt álló büki templom belső terének kialakítása, a sashalmi és kőbányai 16 tantermes iskola, a budapesti Láng gépgyár kultúrháza, a Semmelweis utcai OTP székház, a Hajnóczy és Hertelendi utcai lakóházak, a Rákóczi téri és a Vámház körúti Csarnok rekonstrukciója, utóbbi elnyerte a FIABCI nagydíját.
Ihrig Dénes vasdiplomás építészmérnök, a BME Urbanisztika Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense 2019. január 2-án, életének 88. évében elhunyt. Emlékét megőrizzük.
Tegnap érkezett a hír, hogy meghalt Kerékgyártó Béla filozófus, építészetteoretikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Filozófia és Tudománytörténet tanszékének docense, építész- és mérnökhallgatók generációinak meghatározó, szemléletformáló oktatója.
A késő kilencvenes évek műegyetemi Építészkarának egységsugarú hallgatójaként egy puha vattával kibélelt, a külvilágtól, főleg a Lajtán túli országok építészetétől szinte hermetikusan elzárt közegben lebegtünk. Építésztanáraink egy része eddigre már túl volt egy-két kalandon a rendszerváltás utáni posztmodern (vagy inkább kapitalista realista) építészet területén, és szerették volna megóvni az ifjú generációkat a hasonló fiaskóktól, talán ezért is látták jónak, ha nem terhelnek minket a Frank Gehry-hez, Zaha Hadid-hoz hasonló sztárépítészek által dominált, mindazonáltal lélegzetelállítóan sokszínű és változatos nemzetközi építészettel.
A menő a minimál volt, 3H-s ceruzával a skiccpauszba karcolt ablaktalan kockák tervei függtek a folyosói vitrinekben követendő példaként.
Talán csak a véletlen hozta, hogy először betévedtünk Kerékgyártó tanár úr órájára: a félévente teljesítendő 30 kredithez szükség volt néhány szabadon választható „tölteléktárgyra”, amilyeneket a Filozófia tanszék is szervezett. A számunkra nem túl sokat mondó címek közül szinte találomra böktünk rá a „Posztmodern korszakváltás az építészetben” elnevezésűre. Elképesztő volt: míg a kortárs építészettörténet (amúgy is csak fakultatív) oktatása a hetvenes évek közepével ért véget, itt megismertük az azóta eltelt évtizedek világot (és építészetet) megrengető folyamatait, a meghatározó elméleti munkákat épp úgy, mint a fontos alkotók kiemelkedő épületeit. Ettől kezdve minden félévben felvettük Béla épp aktuálisan meghirdetett szabadon választható tárgyait, amelyek lenyűgözően széles érdeklődési és kutatási területének megfelelően olykor szinte követhetetlenül ugráltak térben és időben. Az egyik évben Kenneth Frampton nehéz elméleti szövegeinek fordítása és feldolgozása vezetett el a legfontosabb kortárs tendenciákhoz, a másikban „Berlin átváltozásai” címmel vezetett be minket a Fal leomlása után a világ vezető urbanistái és építészei által újjáépített német főváros – nem titkoltan ellentmondásos – titkaiba; megint máskor a kortárs holland irányzatok voltak a fókuszban „superdutch”-tól a kritikai regionalizmusig.
Amikor felsőbb évesként nekiindultunk első tudatos külföldi tanulmányútjainknak, előtte meglátogattuk az Építészkarnak otthont adó K épülettől távoli szobájában. Térképekkel, külföldi albumokkal, jegyzetekkel készített rá fel, hogy milyen, az utóbbi pár évben felépült projekteket nézzünk meg mindenképp, akár Bécsbe, akár Amsterdamba vagy Rotterdamba, akár kedvenc Berlinjébe vezetett az utunk. Mindezt akkor, amikor a világháló még csak igen korlátozottan segített mindebben, a hazai szaklapok és könyvek pedig szinte tudomást sem vettek a tőlünk nyugatabbra (keletebbre) virágzó építészetről, a Velencei Biennáléról pedig a legtöbb fiatal építész azt gondolta, hogy az egy bizánci császárné sírkápolnája.
"Az utóbbi években, már küzdve betegségével, az Építőművészeti Doktori Iskola tanáraként többször is elhozta hallgatóit a Lechner Tudásközpontba, megismerni az 1945 utáni magyar állami tervezőintézetek hagyatékát, mert a késő modern hazai építészetnek pont ugyanolyan jelentőséget tulajdonított a fiatalok képzésében, mint Robert Venturinak vagy Rem Koolhaasnak.
Büszke vagyok rá, hogy valamit viszonozhattam abból a felmérhetetlenül nagy értékből, amit tőle kaptam hosszú évek során, és bevezethettem a doktoranduszait a ma alig ismert, de számunkra fontos mesterek örökségébe.
Hiányozni fog. Csak az vígasztal, hogy hosszú oktatói pályája során tanított számos egykori tanítványa ma már tanárként viszi tovább szellemi örökségét, szemléletmódját, adja tovább tudását az új generációknak."
Mészáros Ábel, építész, urbanista írása, Lechner Tudásközpont
forrás: http://lechnerkozpont.hu/cikk/vilagitotorony-a-kodben-in-memoriam-kerekgyarto-bel
Kép forrása: fuga.org.hu
Szomorúan tudatjuk, hogy 2018. október 13-án elhunyt Lőrinczi Edit Munkácsy díjas belsőépítész.
76 éves korában elhunyt Vajai Tamás Ybl-díjas építész DLA, az Iparterv ( 1968-1985), a KÖZTI ( 1985-1987), a Kerti (1987-1989) valamint a Tér4 Építész Kft. (1990-2012) vezető építésze, a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja, a FÉK I. Mesteriskola ( 1970-1972 ) ciklus volt hallgatója, címzetes egyetemi docens.
Jelentősebb munkái:
Szolnoki Gyermekotthon és Gyermekvédő Intézet ( 1977 )
Jászberényi Kórház 50 ágyas gyermek-csecsemő pavilon ( 1979 )
Miskolc ( Diósgyőr) Vasgyári Kórház új sebészeti és főporta épülete.( Csontos Csabával 1981-84. )
1990-94 között Sylvester Ádámmal és Molnár Péterrel együtt megalapította a Tér 4 Építész Kft.-t.
1993-ban Sylvester Ádámmal és Molnár Péterrel együtt tervezte a KONTRAX székházat az Egressy út és Róbert Károly körút sarkán ( elbontották 2015-ben).
Kitüntetései:
PDKS elitbahis http://www.escortbayanlariz.net http://www.sahipleniyorum.com elitbet giriş elitbet giriş casibom giriş PDKS https://haberler07.com casino siteleri
