Elnök: Herczeg László;
Alelnök: Varga Piroska Éva DLA, Elnökségi tagok: Pajer Nóra, Rabb Donát, Lente András
2024. szeptember 27-én tartotta Tisztújító Taggyűlését a Budapesti Építész Kamara.
A jeles eseményre a Szent Margit Gimnázium, Szent Gellért Tornacsarnokában került sor.
A várakozásnak és az előrejelzéseknek megfelelően a részvétel nagyon magas volt, a határozatképes létszám (az aktív tagok 5%-a) a megismételt Taggyűlésre összegyűlt. A napirenden szereplő mindkét szavazási kör sikerrel zárult.
2024. október 3-án csütörtökön a BME diákjainak egy csapata járt kamaránknál. Ulrich Tamás MÉK szakmai munkatárs vezetésével megtekintették az Építészek Házát, tájékoztatót hallgattak meg a kamara működéséről, a tervezői jogosultság megszerzéséről.
Átvették a MÉK működését bemutató prospektusokat, illetve az Építész Közlöny, és az Építész Évkönyv kamarai kiadványokat.
A magyar építészetről szóló törvény 2024. október 1-i hatályba lépésével egyidőben több új építésügyi jogszabály jelent meg és számos rendeleti szintű jogszabály is módosításra került.
OTÉK – TÉKA véleményezés
Koncepcionális javaslatok – 2023. július: https://mek.hu/id-47613
Véleményezés 2024. március 8.
Véleményezés 2024. augusztus 6.
FUGA filmklub keddenként - ÚJ HÁZ– Szomjas György építészeti filmjei - 11/24
Skardelli György, Esztány Győző, Szabó Levente – ÚJ HÁZ Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth díjas filmrendező emlékére, kéthetente keddenként 18.00 órakor a FUGA Breuer Marcell termében.
2024. október 9. ǀ 09:00
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata a tavaly elhunyt tagjára, Szűcs Endre (1944-2023) építészre emlékezik, és rendkívül gazdag életművét mutatja be az érdeklődőknek a rá jellemző sokszínűségben.
HARKÁNY VÁROSKÖZPONT - LEZÁRATLAN TERVEZÉSI MUNKA!
A 2013/2. számú kamarai közlemény kiegészítése.
Tisztelt Tervező Kollégák!
A Harkány, Kossuth L. u. 6. szám alatt található Hrsz.: 582 ingatlanra tervezett városközpont I. ütemére (26 lakás +10 üzlet) építési engedélyezési tervet, majd generál kiviteli tervdokumentációt készített cégünk. A projekt további II. és III. ütemeire (társasház és panzió) szintén előkészítő tervezési munkát végeztünk.
Tisztelt Kollégák!
Az 2364 Ócsa, Némedi úti major, 07/129 hrsz. alatti külterületi ingatlanon megvalósuló hulladékhasznosító üzem és csarnoképület építési engedélyezési és építész kivitelezési tervek készítettünk – mely munka még nem került lezárásra. Ezért a tervek felhasználáshoz, átdolgozásához és módosításához semmilyen módon nem járultunk hozzá.
Időpont: 2024. szeptember 26. 18:00
Helyszín: MÉM MDK Műhelytér (1071 Budapest, Bajza utca 10., a Walter Rózsi-villa mellett)
2024. szeptember 26-án csütörtökön rendezte meg a Magyar Építész Kamara az ezévi SzeptemberFesztet az Építészek Házában.
Reggel 9-től este 8-ig várták változatos programokkal a szervezők az érdeklődőket az Építészek Háza termeiben és udvarán.
A nap Lánszki Regő ÉKM államtitkár tájékoztatójával indult az aktuális jogszabályi változásokról.
A szakmabeliekkel folytatott beszélgetések mellé az idei programba bekerült egy különleges előadás is, Pál Feri atya a "Fordulat - a változás kulcsa" címmel tartott elgondolkodtató előadást.